A Nemzeti Filharmonikusok és a Miskolci Operafesztivál közös produkciója
2010. január 16. szombat 19:30 óra
Interpretációtörténeti eseménynek adott helyet 2009 nyarán a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál: a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Kocsis Zoltán vezényletével magyarországi bemutatóként szólaltatta meg Arnold Schönberg világszerte is ritkán műsorra tűzött operáját.
A Mózes és Áron nagyszabású költői hitvallás, melynek témája: miként tudja a kiválasztott a legyőzhetetlennek tűnő nehézségek ellenére mégis teljesíteni a rá bízott feladatot. „Schönberg majdnem minden alkotását ismerem, de ilyen nehézségű feladattal még nem találkoztam – mondja Kocsis Zoltán zeneigazgató a műről. – A zenekar oly módon válik főszereplőjévé az előadásnak, mint Debussy Pelléas és Mélisande-jában, de ez a hangzás alkalmasabb a drámai kitörések illusztrálására, mint Debussy stílusa.
Már az, ahogy Schönberg az eszmét és a képalkotást élesen különválasztja, roppant didaktikus módon jelenik meg: Mózes végigbeszéli, Áron pedig végigénekli az operát." Wolfgang Schöne – bariton, Daniel Brenna – tenor
Közreműködik:
Nemzeti Énekkar (karigazgató Antal Mátyás), Budapesti Énekes Iskola Kórusa (karigazgató Bubnó Tamás), Honvéd Férfikar (betanító karnagy: Riederauer Richárd)
Vezényel:
Kocsis Zoltán
Időpont: 2010. január 16. szombat 19:30 óra
Helyszín: Művészetek Palotája – Nemzeti Hangversenyterem
Pontos cím: Budapest IX. ker., Komor Marcell u. 1.
Jegyárak: 1900.- 2600.- 3300.- 4000.- 4800.- Ft
















