Sajó Tamás / 2012. február 16.

***

 
Wittlin visszaemlékezései és a mai ukrán történészek törekvései ellenére Lev halicsi herceg csupán egy fokkal kevésbé legendás, mint a város címerében szereplő oroszlán, s ha apjának, Danilo halics-volhíniai királynak nem állítottak volna lovasszobrot épp tíz éve az óváros falain kívül, a ferences templom előtti téren, ma nem sok minden emlékeztetne a város 1256-os alapítására. Lwów akkortól fogva tett szert jelentőségre, hogy Nagy Kázmér király 1349-ben Lengyelországhoz csatolta, ahová tíz híján hatszáz évig tartozott.

A Fekete-tengertől a Balti-tengerig és a Krakkótól Kijeven át Moszkváig vezető kereskedelmi utak találkozásánál fekvő város a lengyel Kázmér és a magyar Nagy Lajos uralkodása alatt vált Lengyelország keleti kapujává, egyedülállóan soknemzetiségű várossá, ahová a főtér északi oldalán fekvő örmény negyed kereskedői által a Krím-félszigetről, Perzsiából és Anatóliából hozott árukat a főtér déli oldalán fekvő zsidó negyed kereskedői terítették tovább egész Európában.

Magát a főteret, a Rynokot is Kázmér király alapította, akárcsak a főtér keleti oldalán álló királyi palotát, ahol utódai alakították ki a fényűző reneszánsz Olasz udvart, a mai városi múzeumot. A főtér többi házát is olasz mesterek építették a 15-16. században a város lengyel, német, örmény, görög, magyar elitje számára. Az 1998-ban a Világörökség részévé vált negyvennégy palota története kicsiben Kelet-Európa történelmének összefoglalása. Az itt lakó lengyel nemesség alapította a főtér délnyugati sarkán álló latin székesegyházat, a magyar Boim György – Báthory István lengyel király tanácsosa – a ma is álló pompás temetőkápolnát, a görög kereskedők a reneszánsz ortodox székesegyházat délkeleten, s az örmények a hagyományos örmény templomok mintáját követő székesegyházukat a főtértől északra eső Örmény utcában.

A zsidó lakosság is a 14. században jelent meg Lwówban, miután Kázmér király a többi kereskedővel egyenlő jogokat biztosított a főként Németországból betelepülő zsidók számára. A városnak eredetileg három zsidó negyede volt. Közülük a főtér déli oldalával párhuzamosan húzódó Régi zsidó utca számított a legelőkelőbbnek: itt állt a város legrégebbi és legtekintélyesebb zsinagógája, az Arany Rózsa.

A főtértől keletre, a városfalon kívül épült a Krakkó előváros, amely egészen az 1941-es megszállásig a zsidó ipar és kiskereskedelem központja volt. Innen északra feküdt a Krímből betelepült karaita zsidók elővárosa, amelyet azonban a Krakkó már a 16. századra magába olvasztott. A három zsidó negyed mindegyikének saját vallási intézményei és önigazgatása volt, csupán temetőjük volt közös a Krakkó déli részén, amely egészen 1944-ig fennállt. Síremlékeit a német megszállók pusztították el, majd a visszafoglalás után a szovjet hatóságok planírozták és a városi piacot telepítették a helyére.

A régi Lwów legfontosabb zsidó emlékét, az Arany Rózsa zsinagógát Báthory István zsidó tanácsosa, Jichak ben Nachman építtette 1582-ben a Régi zsidó utca keleti végén olasz mesterrel, a Lengyelországban több helyen is működő Paulus Fortunatusszal. A zsinagóga tekintélye olyan nagy volt, hogy épületét, vagy legalább tóraszekrényét Lengyelország-szerte igen sok helyen utánozták, így a ma is álló krakkói Magas zsinagógában vagy a leskói reneszánsz szefárd zsinagógában is. Az Arany Rózsához fűződik a huszadik század előtti legjelentősebb vallási viszály is Lwówban. Az utca túlsó végén megtelepedett jezsuiták 1606-ban maguknak követelték a zsinagóga telkét, amelyet erővel elfoglaltak, és csak húszezer aranyforint váltságdíjért adtak vissza három évvel később a zsidó közösségnek. Ettől fogva imádkozta a lwówi zsidóság azt a Jichak ben Semuel Halevi rabbi által szerzett Szabadulás Dalát, amely a babilóniai és egyiptomi fogságból való megszabaduláshoz hasonlította a zsinagóga visszaszerzését.

Az Arany Rózsa zsinagógát a régi Lwów tizenhét további zsinagógájával együtt 1943-ban, a zsidóság deportálása után rombolták le a német megszállók. Romjai a többi zsinagógával ellentétben, amelyek helyét később beépítették, hetven év múlva is érintetlenül állnak a gazzal benőtt telken.

Erről azonban a következő részben írunk részletesen.

A szerző művészettörténész, a Wang folyó versei blog szerzője