Magyar Zsidó Nagyjaink
Pári Mirella, Szegő András
Dr. Kohner Adolf „szászbereki” báró, aki egyben a fizika és a kémia doktora is volt. Saját, világszínvonalú földbirtokán gazdaképzőt tartott fenn, ahonnan országszerte elismert, nagy tudású agrárszakemberek kerültek ki. Emellett szívügye volt a kultúra és a művészet is. A birtokon a parasztság körében hagyományőrző egyleteket működtetett.
A szászbereki kastélyban – amely ma az általános iskolának ad helyet – pedig nyaranta festők, szobrászok alkothattak, így a báró lányának, a festőművész Kohner Idának a férje, Farkas István, az idehaza kevéssé ismert kiváló festőművész és baráti köre, a magyar impresszionista festészet kiemelkedő alakjai. Szintén a kastélyban lakott népdalgyűjtő útja során Bartók Béla és Kodály Zoltán is.
Az ország legtanultabb nagybirtokosai és nagyiparosai közé tartozott. Sokoldalú és nagyon értékes tevékenységet fejtett ki a gyáriparban és az agrármunkában, amelynek egyik vezető egyénisége volt. A zsidó élet sok hasznos mozgalma fűződött az ő nevéhez. Mint az Izraelita Országos Iroda elnöke a kongresszusi alapon álló magyar zsidóság vezére volt. Az Országos Magyar Izraelita Közalapnak elnöke, a Ferenc József Rabbiszeminárium vezérlőbizottságának volt a tagja.
Műértő, műgyűjtő és a művészetek mecénásaként szerzett nevének általános elismerést. Vezető szerepe volt az Országos Képzőművészeti Társulatban. Az 1902-ben megnyílt szolnoki művésztelepnek pedig egyik alapítója, fő mecénása. Kollekciója tipikus 19. századi polgári műgyűjteménynek számított: a szinte kötelező antik szőnyegeken kívül a 17. századi holland mesterek alkotásai és a modern francia impresszionista és postimpresszionista festők művei jelentek meg benne a legnagyobb súllyal. Néhány Waldmüller és Schindler mellett a magyarokat Markó Károly és Mészöly Géza képviselte. De megtalálható volt gyűjteményében Munkácsy három képe, Paál László tájképei, Szinyei Merse Pál Pacsirtája, melyet később a Szépművészeti Múzeumnak ajándékozott, továbbá nagybányai és szolnoki festők.
Gyűjtői tevékenységének anyagi lehetőségeit szerteágazó ipari, kereskedelmi és banki érdekeltségei alapozták meg. Kohner a század első évtizedeiben az egyik legvagyonosabb zsidó nagypolgárnak számított. Anyagi gyarapodása a toll- és gyapjúkereskedelemtől indult, később jelentős földbirtokok, élelmiszer- és vegyipari vállalkozások, valamint bankház működtetése is hozzájárult gazdagodásához. A Kohner A. és Fiai cégnek óriási kiterjedésű és mintaszerűen vezetett birtokai voltak Szászbereken, ahol elsősorban állattenyésztéssel és konzervgyártással foglalkoztak.
Kohner Adolf a zsidó nagypolgárság több kiemelkedő alakjához hasonlóan számos társadalmi és politikai elismerésben is részesült, I. Ferenc József 1912-ben bárói ranggal jutalmazta, és az udvari főtanácsosi címet is kiérdemelte.
Kohner Adolf rendkívül sokat köszönhetett 1894-ben elhunyt édesapjának: Kohner Károly nem csupán a vagyon felhalmozásában, de a műgyűjtésben is jeleskedett.
A harmincas évek elején azonban egy balsikerű valutaspekuláció a cég és a gyűjtemény sorsát is megpecsételte. 1933-ban a tönkrement vállalat és a felhalmozódott adósságok arra kényszerítették Kohnert, hogy gyűjteménye nagy részét aukcióra bocsássa. Az árverésre 1934 februárjában került sor az Ernst Múzeumban. Emellett kénytelen volt eladni Damjanich utcai palotáját is. Csupán három évvel élte túl gyűjteménye felbomlását.
A Múlt és Jövő 1937-es rövid nekrológja szerint, „midőn az anyagi körülmények visszavonulásra kényszerítették, méltóságteljesen viselte sorsát, elmerült könyveibe, melyeknek világában mindig otthonra talált”.
1937. január 30-án hunyt el, február 2-án helyezték örök nyugalomra a Salgótarjáni úti zsidó temetőben. Gyermekei: Károly, Ida, Lujza, és Katalin.
