A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület ma is a legbefolyásosabb zsidó civil szervezet
Az idén húszéves Magyar Zsidó Kulturális Egyesület 1988 novemberében alakult, az első független magyarországi zsidó civil szervezetek egyikeként.
Szinte minden feladatot magára vállalt, amit az akkor még pártállami felügyelet alatt álló hitközség nem tudott vagy nem akart ellátni. Itt kezdték szervezni a Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskolát, ami a legnagyobb zsidó iskolává nőtte ki magát. Innen indult el a független zsidó sajtó, a Szombat, amely mindmáig a legbefolyásosabb zsidó periodika. A Mazsike volt az azóta örvendetesen terebélyesedő magyarországi zsidó civil társadalom bölcsője.
Az Egyesület ma is a legbefolyásosabb zsidó civil szervezet, fontos részt vállal a magyar zsidóság örökségének és hagyományainak feltárásában, közösségi életének dinamizálásában, a kulturális sokszínűség kibontakoztatásában. Ennek egyik példája a vidéki városokban tartott (és tartandó) egész napos rendezvénysorozat, olyan településeken, ahol az elpusztított zsidóság nem tudott feléledni és ma már nincs élő zsidó közösség.
Az elmúlt közel húsz évben, a mi munkánknak is köszönhetően egyre többen találtak vissza zsidóságukhoz, egyre többen ismerkedtek meg a magyar-zsidó kultúrával.
A XXI. század fejlődő kommunikációs lehetőségeit kihasználva megújult internetes oldalunkon is folyamatosan tájékoztatjuk közönségünket a zsidó kulturális élet mindennapjairól, aktuális rendezvényeinkről, közösségi eseményekről, közérdekű információkról.






















