2009. június 28. vasárnap, reggel 8 órától
Bécsben május végén nyitotta meg kapuit a Tel-Aviv Beach, amely szeptember végéig idézi meg az idén 100 éves izraeli várost.
A Tel Aviv Beach a város központjában, bécsi Donaukanal partján, a Stephansdomtól pár száz méterre található. Június 28-án vasárnap Ön is megnézheted ezt a nagyszerű projektet, amely trendi módon mutatja meg Tel Avivot. A mintegy ezer négyzetméteres Tel Aviv Beach, egyik végében egy óriás kivetítő a másikon pedig egy Bauhaus stílusú kávéház kapott helyet. A kettő között napozóágyak, éjszakai lámpások és internetező kabinok várják a „strandvendégeket”.
A következő fél évben lesz itt éjszakai filmvetítés, hi-tech játékok, divatbemutató, a nyilvános mikrofon éjszakája, valamint “nyugodalmas éjszakák” is szerepelnek a programok között - utóbbin csak a hullámok zúgását hallhatják majd a jóga meditációra érkezők.
Az izraeli külügyminisztérium világszerte arra törekszik, hogy bemutassa az izraeli kultúrát és a hagyományokat. Arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy Izrael nemcsak a konfliktusokról szól, hanem ott is élnek fiatalok, akik ugyanúgy szeretnének szórakozni és normális életet élni, mint bármely kortársuk a világon.
A június 28-án vasárnap induló bécsi autóbuszos kirándulás részletes programja:
-
Indulás reggel 8 órakor az Operaház elől
-
Barangolás a bécsi zsidónegyedben
-
Ebéd Grinzingben a Passauer Hof vendéglőben élőzene szóra
-
Pihenés, lazulás a Tel Aviv Beachen, ahol tengerparti hangulat, napozóágyak, koktélok, Bauhaus stílusú kávéház vár
-
Visszaindulás: kb. 17:00 óra után
Előzetes regisztráció és információ a mazsike@gmail.com, vagy a silviasomlai@gmail.com email címen kérhető, illetve hétköznap a 374 30 65-ös, valamint a délutáni órákban telefonon a 311 66 65-ös számon is.
Az utazási költség 6000 forint.
A részvételi díj tartalmaz egy-egy szendvicset, illetve ásványvizet vagy üdítőt.
Ezen felül 18 Euróért lehet közös ebédet rendelni (saláta, csirke húsos főétel, 1 pohár bor, ásványvíz, kenyér). Ha a közös ebédet választja, akkor június 24. szerda estig jelezze vissza a mazsike@gmail.com címen.
Az utazást a Bálint Ház, a Mazsike és a Szochnut közösen szervezi.














