2007-10-14/10-15.
Az 5 éves Budapesti Zsidó Színház születésnapi bulija a II. Marom Budapest Zsidó Színházi Napok keretében. Napra pontosan öt éve alakult a Budapesti Zsidó Színház a Bethlen téri zsinagógában.
|
Vajda Róbert a Budapesti Zsidó |
A társulat azóta repertoárszínházzá vált és mára évi mintegy 60 előadásával bizonyítja, hogy szükség van a közösségi szórakoztatás ezen fajtájára.
A társulat darabjaival végigturnézta a zsidónegyed kocsmáit, kocsmaszínházait, színházait, Purimspiel című darabjukat pedig a még Halász Péter nevével fémjelzett Városi Színházban mutatták be. Előadásaikat most az RS9 Színházban, a Sirály Alternatív Kulturális Centrumban és különböző közösségi házakban, fesztiválokon (pl.: Kapolcs) játsszák.
A társulatvezető Mordecháj ben Ávrohóm mellett a munkához sokszor tehetséges fiatal színházi emberek csatlakoznak, mint Izsák Lili díszlet-jelmeztervező, Máthé Zsolt színész, Juhász István színész, Galambos Attila filmrendező, vagy épp az egyik legutóbbi bemutatójukat rendező Dömötör András. Mellettük sok, a pesti zsidó undergroundban edződött fiatal (dj, programszervező, tanár, dramaturg, karaoke műsorvezető, tévés személyiség, kocsmatulajdonos) áldozza idejét a zsidó közösség teremtésre.
Október 14-én és 15-én rendezvénysorozattal ünnepli meg ötödik születésnapját a Budapesti Zsidó Színház.
A programok egyrészt bemutatják az eltelt öt év egyes állomásait, másrészt lehetőséget teremtenek, hogy a rendezvény keretein belül bárki ingyenesen megtekinthesse jelenleg futó darabjainkat.
Végül persze lesz torta és buli is.
Ahogy egy születésnapos lakomára hívja meg ismerőseit, úgy hívunk benneteket programjainkra, és ahogy egy születésnapost barátai, és rokonai megajándékoznak ezzel- azzal, úgy ajándékozzák meg barátaik, testvéreik az ünnepeltet.
Helyszín - a Zsidó Negyed
Sirály ( VI. ker., Király u. 50.),
Kuplung (VI. ker., Király u. 46.),
RS9 Stúdiószínház (VII. ker., Rumbach Sebestyén u. 9.)
PROGRAM
Október 14. Vasárnap (Sirály, és Kuplung)
11:00 óra – Ünnepi Ima – SIRÁLY
(A Dor Chadas maszorti közösséggel, a Sirály galéria -zsinagógájában)
Az ünnepre való tekintettel extra tóraolvasással, valamint sehechejánu áldással.
12:00 óra - Ünnepi Kidus- SIRÁLY
Kis eszem-iszom. A Színház hozza a kaját, és a páleszt.
15:00-17:15 óra, Játék a kastélyban – KUPLUNG
Egyszerű, kedves kis komédia ez. Három felvonásban, vállaltan ódon stílusban adjuk elő, mint vándorló darabot. Régi tartozásunknak teszünk vele eleget. Egyfelől az elmúlt öt évadban ritkán gondoltunk a nálunknál idősebb generáció igényeivel, másfelől Molnár Ferenc méltán emblematikus alakja a magyarországi – többé – kevésbé asszimilálódott zsidó közösségnek. Személye, és művészete megtestesíti a világpolgár pesti zsidó ideáljait. A játék a kastélyban, egy kedves kis történet, ahol egy idős ember humora, és kreativitása könnyed eleganciával fújja el a vihart, amit a lelkes ifjúság saját fejére idéz.
Szereposztás
Turai (színműíró): Mordecháj ben Ávrohóm
Gál (szintén): Fehérvári András
Anni (operettprimadonna): Mérő Vera
Ádám Albert (zeneszerző): Jávor Bence
Almády (prózai színész): Juhász István / Gábor Péter „Yeti”
Dvornicsek (lakáj): Vadász Ádám
Lehóczki (titkár): Végh Tibor
Díszlet: Vadász István
Dramaturg: Orosz Eszter
Rendezte: Gábor Péter „Yeti”
15:00-18:00 óra, Beszélgetések, tárlatmegnyitó – SIRÁLY
A nagyérdemű közönség egy kiállítás keretében tekintheti meg a Budapesti Zsidó Színház elmúlt öt évadának képes emlékeit, egy-egy installált kelléket, valamint őrült szövegrészletek nyomtatványait. Sturovics Andi hebraista előadása: (Ne) ,,... csinálj magadnak faragott képeket, bálványokat!”- avagy a zsidó bálványimádásról.
18:00 óra, Sose Felejtem el – Avagy, egy diplomás büfészínész emlékei (Sirály-földszint, pult.)
A dolog úgy kezdődött, hogy van a Janklovics Peti, akinek be nem áll a szája, és mi a takarásban szakadunk a röhögéstől. Aztán úgy folytatódott, hogy egy kocsma kért valami kis húsz perces „Stand- up comedy”-t. Július óta négyszer játszottuk, de még sose hagyta abba egy óra alatt, és –minthogy sikeres- ezt is felvettük, - mint amolyan desszertet- az étlapra.
Bár lehet, hogy stílszerűbb volna itallapot mondani.
Jelszó: „Édesapám! Rendben van, hogy vidéken vagy, érezd jól magad!”
Aki Dumál Janklovics Péter
Aki dirigálta Modecháj ben Ávrohóm
19: 00 óra, Kis zene-Nagy fröcs – (Sirály) A félemelet lépcsőfordulójában halk zene szól. A vendégek smúzolnak. Bódi Gyula harmonikázik.
Ez alatt a galérián Schönberger Ádám, és Vajda Róbert tart közös sajtótájékoztatót, melyekből megismerhetjük a Marom Budapest és a Budapesti Zsidó Színház idei terveit.
20:00-21:30- Hunkurunk – Avagy a szemérmes nem tanul (Kuplung) Egy kis háromhetes Workshop-ot tartottunk májusban, ebből született jelenlegi legsikeresebb produkciónk. Egy előadást terveztünk, de túl vagyunk a tizediken, és sikert arattunk vele Kapolcson is.
Hogy miről szól? Rólunk. Ahogy az estéinket kapcsolatról kapcsolatra, kocsmáról kocsmára, magányról magányra szállva töltjük. Vagy csak on-line. Vagy hogy hogyan is kéne barátokat, vagy alkalmi partnereket szereznünk? Vagy, hogy mit várunk ezektől, és általában az élettől? És, hogy, hogy állunk az I-tennel?
A magány, és a kapcsolódás kényszere, ez a Hunkurunk. Hunkurunk? Novembertől a Sirályban.
Előadják:
Gábor Péter „Yeti,” Bárász Tamás, Jávor Bence, Orosz Eszter, Koltai Zsuzsi, Mérő Vera, Sebő Feri, Janklovics Péter, Végh Tibor, Mordecháj ben Ávrohóm
Dramaturg: Orosz Eszter
Rendezőasszisztens: Mordecháj ben Ávrohóm
Rendezte: Dömötör András
22:00 óra, A Buli! – (Kuplung) Ruách koncert és tortabontás
Október 15. hétfő – RS9 színház Afterparti
18:00-19:00 óra, Ha gondolod marom beszélgetés – Jól áll, és tudod fotózni.
19:00-21:30 óra, Cseresznyéskert – Színházterem
A. P. Csehov: Cseresznyéskert. A tavaly októberben bemutatott előadásunk fő témája a korszakváltás. Egy kimúlt politikai rezsim dekadens arisztokráciájának végső vergődésébe nyerhet bepillantást a nyájas közönség. A zsarnoki rendszer bár kimúlt, s a jövő alakításának jogáért már két új ige –a szabadtőke, és a szocializmus- verseng, de a poros bútordarabként itt ragadt, korrupciótól, ostoba érdektelenségtől elzüllött életek még járják ócska táncukat a hatalom elkoszlott falai között. Eddig 17 előadást élet meg.
Szereposztás:
Ljubov Andrejevna (földbirtokosnő): Lábán Kati
Gajev a bátyja: Gábor Péter „Yeti”
Ánya a lánya: Koltai Zsuzsi
Várja a fogadott lánya: Polnauer Flóra
Trofimov, házitanító: Jávor Bence
Lopahin, kereskedő: Végh Tibor
Piscsik, földbirtokos: Fehérvári András
Sarlotta Ivanovna, nevelőnő: Mérő Vera
Dunyasa, szolgálólány: Orosz Eszter
Jepihodov, könyvelő: Mordecháj ben Ávrohóm
Jása, fiatal inas: Janklovics Péter
Firsz, öreg inas: Diossi Gábor
Fény: Vadász Ádám
Díszlet: Vadász István
Dramaturg: Orosz Eszter
Rendezte: Mordecháj ben Ávrohóm
22:00-01:00 óra, Dj Onof buli – Büfé
Szervezők:
Kapocs Egyesület, Stetl Egyesület
Támogatók:
JDC, MAZSIKE, SportLife-media Kft., Cari Mama kóser vegetáriánus pizzeriája,
Erzsébetvárosi Közösségi Ház, Sound-Cat karaoke teamMédiatámogatók:
Port.hu, Szombat, Pilpul.net, Pilpul magazin, Hirdepo.hu
















