Szedő Iván kiállítása a Bálint Házban
Bonta Miklós
A fényképről azt tartják a fotóművészek, hogy elkészültével kezdődik a múlt. Manapság könnyű dolga van, aki ennek a ,,múltnak” a megragadására vállalkozik, előkapja mobiltelefonját, és kattintgat jobbra, kattintgat balra, és ha valahol egy celebet számára szokatlan szituációban vagy egy ismeretlen társágában lekap, akkor szerencsés esetben pénzzé teszi, a gálánsnak aligha mondható bulvárlapok egyikénél. A profibbak mindezt digitális fényképezőgéppel teszik.
Újabban. Nem is olyan régen még el kellett vinni a fotóüzletbe az exponált tekercset, ha csak az ember nem volt annyira profi, hogy maga laborált. A szerencsésebbek ehhez némi hátteret kaptak, ha vegyipari technikumba jártak. Közéjük tartozik Szedő Iván (és e sorok írója is), akinek ,,Életcserepek” című kiállításában június 9-ig gyönyörködhetünk, a Bálint Házban.
Közhely, de mindenki a családjának lefényképezésével kezdi fotós pályafutását, Szedő Ivánnak a családjával kétségtelenül mázlija volt. Kiállításának címét író nagypapájának társadalmi írásokból álló kötete adta. Első fényképezőgépét pedig bátyjától ,,örökölte”, akinek az édesanyjuktól kapott masina birtokbavételéhez nem fűlött a foga, így lett hát Iváné a gép. A mesterség fortélyait pedig a józsefvárosi lakásuk környékén tevékenykedő – akkor még szép számú – fényképésziparosoktól leste el. A kiállításának tanúságai szerint, jó iskolája volt. Emlékezzünk vissza ezekre a boldog időkre, amikor egy tekercs fekete-fehér film mindössze 11,50-be került, az NDK(fiatalabbak kedvéért Német Demokratikus Köztársaság), a színes filmjéért viszont borsos árat, több száz forintot is elkértek. A leleményes Szedő Ivánt szenvedélye azonban elvezette a költségtakarékosabb filmek forrásvidékére, így jutott hozzá az áhított filmgyári maradék filmekhez. 1963-tól maga hívta elő képeit, otthon, egy sufniban. Az érthetően gyári titokként kezelt receptek titkára rájőve maga állította össze az előhívó vegyszereket, elvégre egy vegyésztechnikus a mások számára csak méregengedéllyel hozzáférhető szerekhez is hozzájuthatott.
Szedő Iván mérnökember. Precízen őrzi tízesztendős kora óta elkészített valamennyi fotóját, a digitális korszak előtti negatívok garmadáját. Komoly matematikai tudás szükségeltetik ahhoz, hogy összeszámoljuk, hogy a fél évszázad alatt elkészített és megőrzésre érdemesnek talált képekből mennyit is rejthet szekrénye mélye. Jelenleg – leírni is csodálatra méltó – évente mintegy ötezer Szedő-fotó készül el. Ars poetica-ja: az átlagosat jó bemutatni, a „szép” ma már nem divat.
