Bukta Imre: Orvvadász "galambokat etet"

A képen megjelenített szituáció tökéletes morális antinómia (feloldhatatlan ellentét): lehet-e valaki egy személyben galambokat etető jótevő és "megélhetési" orvvadász? Körben forgó logikáját tekintve amolyan "róka fogta csuka"-alaphelyzetet látunk. Bukta munkája tájban, természetben álló figurát ábrázol, jobb vállán frissen elejtett szarvas teteme, miközben bal karjával keretezett képet tart, azon galambok magokat szemezgetnek egy feléjük nyújtott emberi tenyérből. A mű címében megnevezett férfi-alak orvvadász, akinek képet tartó bal karja egybefonódik a háttérben jelezett tájjal (fák hajtanak ki belőle). A vegyes technikájú kép néhol csaknem a vázlat-szerűségig rajzos, a vonalak és motívumok áttűnésével, kölcsönhatásával.

Az orvvadász, a rabic Bukta számos munkájának visszatérő alakja. Egy olyan életvilágra utal félreérthetetlenül, amely napjaink kortárs művészetében nem nagyon bukkan fel. A természeti, a vidéki-rurális egyben a művész személyes környezetét alkotja, ezért is nevezte magát néhány munkája alapján "mezőgazdasági művésznek".

Bukta orvvadászt ábrázoló képe bevett keretrendszert alkalmaz, a mű egy kép a képben, jelenet a jelenetben, másként gag a gagben-szituációra épül. A galamblelkű orvvadász, aki rendesen állatokat öl egy sugallattól vezérelve, mintegy kedvtelésből etetgeti a madarakat. Miközben a kezeitől elpusztított állatot cipeli, lelki szemeivel (a képen "lelki kezeivel"), azok közül is azzal, amelyik közvetlen kapcsolatot tart a természettel, egy képet mutat (részéről ez képmutatás?) a nézőnek. Jámbor lékekkel van dolgunk, akit csak az életben-maradás ösztöne sarkall arra, hogy a vadállatokat elejtse, vagy valamiféle természetes stimulációról? Orvvadászunk olyan ember, aki egyik kezével ad, a másikkal elvesz; - más szavakkal, egyszerre áldoz (learat) és felajánl (etet, nevel). Intelligens, szabályozott szelekció lenne ez, az élet és halál körforgásában, ahol békében megfér és egyszerre érvényes az élet haláloldala és a halál életoldala? Ebben az értelmezésben Bukta művének emberi szereplője az "okos" orvvadász életstratégiáját testesíti meg: szituációtól függően öl és etet, emitt elveszi az életet, amott életet ad. A szikár, karakteres vonásokkal felvázolt férfialak a bűnbánó gyilkos, a szorongó károkozó skizoid állapotának lehetőségét veti fel. És bizony, akinek van ilyen tapasztalata, megerősítheti, hogy vidéken, a természet közelében más rangsora van a létezésnek. Problémamentesen, lelkifurdalás nélkül képes megvalósulni az a fajta életfelfogás, ami a művész festményén is látható. Mégis, nem lehet lezárni ennyivel a látottakat, az ábrázolt helyzet alapjaiban abszurd, s kicsit teátrális. Mi szüksége van a figurának (a művésznek) arra, hogy felmutassa?

Az abszurd jelleg egészen odáig fokozható, hogy morális pszeudó-példázattal van dolgunk, mondjuk "Az irgalmas rabic" című bibliai eredetű jelenet tanító célzatú átiratával.

A szigorú, realista olvasat ("ez van, ilyen az ember") sem zárja ki az ábrázolás erkölcsi célzatú szándékát, vagy éppen bűnbánó, megtisztító funkcióját. A kép mindenképpen általánosabb dimenziókat sejtet, nem egyszerűen "A gyilkosnak is dalból van a lelke"- kezdetű szentencia banális megoldásán keresztül, ellenkezőleg, nyilvánvalóan elgondolkodtató, kérdésfelvető, problematizáló mű. Az így körvonalazott kérdések gyakran megválaszolhatatlan, egyben örök kérdések is. Búcsút, bocsánatot nyer-e, megváltja-e az orvvadászt az állat haláláért más állatok élete? Kiengesztelést jelent-e a galamb, a béke és szabadság szimbóluma a szarvas kiontott véréért? Vajon az áldozat halála más létezők életének záloga? Egyáltalán, szabad-e a kérdéseket így feltennünk? A válaszokat ki-ki a maga morális elkötelezettsége alapján találhatja meg; ami nem jelenti azt, hogy a végtelenségig relativizálhatók lennének. A kérdésre való feltétlen válaszadás parancsa mindannyiunkban ott él.

Miként ez a munkája is, alkotásai szellemiségükkel abba a láncolatba illeszkednek, amit Bukta közel két évtizede épít: művei többségében az ember, valamint az emberi környezetet alkotó természet spirituális kapcsolatának költői átlényegítését valósítja meg.