Radák Eszter: Önmagam áldozata vagyok, engesztelést mégis mástól várok

Enteriőrnek látszó ábrázolás e kép: zöld hintaszék fölső részének javát látjuk tarka mórmintás falburkolat előtt, oldalról. A kép sarkát kitölti a háttámla, a fölfekvő talpakat már nem láttatja a képkivágat. Az ülés a képtér többi része felé fordul, egy elvont vörös függöny irányába, amin túl megszűnik a falburkolat, és egy okker-türkiz mustrának adja át helyét. Ugyanennek a türkiznek a sötétebb tónusai köszönnek vissza a széken, a belső mustrára pedig az okker, a viola és a sötétkék jellemző. Az egész felület kontúrozott, egynemű síkokra bontott idomokból épül föl.

Sem falsarkot, sem padlót nem látni a szándékoltan kevés motívum alkotta enteriőrben, így a tér ábrázolásának megoldása a méretek, valamint a színek tónusértékei, színfoka által sugallt közelebbiségére vagy távolabbiságára szorítkozik. Mintha a függönyön túli tér tágasabb lenne, de a hintaszék is eltávolodni látszik amiatt, hogy Radák Eszter - szokásával ellentétben - nem fölnagyította, hanem jelentősen csökkentette a bútor képének méretét. E finom játékokon túl azonban a tér ilyen fokú absztrakciója a síkszerűség végletéig fokozza az enteriőr műfaját, olyannyira, hogy a festmény inkább szimbolikus tartalmú absztrakt-dekoratív, mintsem hagyományos enteriőr-jellegű. Ugyan az erős kontúrok alkalmazása az enteriőrfestészetben a magyar művészeti hagyomány szerves része Rippl-Rónai óta, itt a személyek hiánya miatt egészen másról van szó. Radák Eszter nem is érthet egyet az őt Rippllel párhuzamba vonó műítészekkel a felszínes rokonságra mutatás kényelmes elintézése miatt - azonban a Nabiknál megjelenő intim enteriőrökben jelenik meg először a emberi lak belsejének szimbolikus értelmezési lehetősége.

A minimális motívum, a figura hiánya itt a képtilalom jegyében igyekszik szűkszavú maradni - a figurát sohasem alkalmazó művésztől ez még kapóra is jön. Erre rímel viszont hangulatában a Radákhoz mérten erősen visszafogott kolorit is. Egyedül a függöny vöröse kiált ki a kevert színek csak mértékletes kontrasztokat vállaló együtteséből - az áldozati vérre utalva talán. Ennek komplementere a zöldben visszaadott hintaszék, ez jelöli az áldozatot metaforában.

Radák Eszter az áldozatot egy személy tekintetében dolgozta föl, aki saját véleménye szerint valaminek az áldozatává lett, ebből a helyzetből képtelen kimozdulni - ennek a jelentésnek hordozója az előre-hátra mozgó, végső soron egy helyben toporgó hintaszék. A tehetetlenség, elbutulás szimbóluma is jelen esetben e kényelmi, általában kedves konnotációjú bútordarab. Mégis, itt egy konzervált állapotot jelöl a függönyön túli, szabad világgal szembeállítva, amiről az áldozat ugyan tud, ezért fordul a szék az okkeres rész felé. Az azonban éppen elérhetetlennek vagy éppen fiktívnek hat a két képfelület aránytalan megosztása miatt.

A kép nagyon nyomott, fekvő formátuma a képregények világát idézi, s a rendkívül vontatottan, eseménytelenül telő időt jelzi. A címben tökéletes műleírást kapunk, és szerintem ezzel a szövegezéssel magányosodás felé csúszó korunk egyik legnépszerűbb emberi zsákutcáját tárja a néző elé Radák Eszter képe. Az egyéniség, vagy aminek nevezzük, a belső világgal azonosulni kezd, a külső és belső fogalmai egyre élesebben elhatárolódnak és a belső felszín díszítésére kerül a hangsúly, annak egyénivé tételére. Magányunk üres, de fala annál tarkább. A patron monoton ismétlődése némi iróniát csillanthat föl. Ezzel ellentétben a "kint"-ről már jóval kevésbé konkrét az elképzelés - a kívülről várt engesztelés formátlan, elérhetetlenül távoli. Az állapot tantaluszi kínba zárul.

Ha viszont mindezen háttérinformációt nem ismervén találkoznánk e képpel, valószínűleg először egyfajta vidámság érintene meg bennünket, egy olyan típusú összekacsintás gyanúja, mely a legkomolyabb ügyről is képes azzal a független "miért, szerinted?" hozzáállással nyilatkozni, amely a posztmodern kor egyetlen igazságát el nem ismerő azon vonulata, ahol a paródia ugyanolyan hiteles, mint amit parodizál.