Magén István: Figura imakendővel

Magén István 2004-ben alkotott Figura imakendővel című, falra függeszthető alkotása nem hagyományos táblakép, hanem kollázs-mű. A kollázs a művi, a művészi eszközökkel létrehozott és az ún. valóság tárgyai, rekvizítumai közül a műbe emelt, kompozícióba illesztett elemek tartalmi-formai egységbe foglalt különbözőségei, ellentétei által teremti meg bonyolult rétegzettségű művészeti közegét, bontakoztatja ki összetett hatásvilágát. A festett farostlemez-táblából és a valóságos imakendőből összeállított, képet és tárgyat ötvöző művön - illetve műben - a festett képsík és a domborműszerű drapéria különös egységet alkotva jelenik meg.

Magén István képtárgyának különös megjelenése nemcsak a kép és tárgy ötvözéséből eredeztethető, hanem a képelem megformálásának rendhagyó voltából is. A képtábla nem a tradicionális, határozott egyenesekkel közrefogott négyzetes forma, hanem a képen megjelenő figurát kivágott körvonallal megjelenítő felület. Míg a bábuszerű alak lábrészét a kivágott forma határozottan karakterizálja, felfelé haladva a testen egyre inkább elmosódnak - a fej-részen már tisztázatlanná, felismerhetetlenné válnak - a test-körvonalak, és a hangsúly az elvont és a konkrét festői motívumok általi megjelenítésekre és kiemelésekre terelődik. Kezek, arcok jelennek meg a gesztusszerűen megfestett kompozíción, s ezáltal a nagyvonalú sziluett által jellemzett figura több alakká, vagy legalábbis több arcú alakká válik. Itt, e szférában koronázza meg az alkotást - mintegy a figura vállát körbefogva - az imakendő fekete csíkos, hosszan lelógó rojtokkal díszített drapériája. Megfigyelhető az is, hogy a festett felületet, a figuratestet alkotó képsíkot bevágások, kráterszerű mélyedések szabdalják egyenetlenné. Az absztrakt és az antropomorf motívumokra hangolt, a rózsaszínek, az okkerek, a tompa vörösök színei által szervezett kolorit izgatottságokat és kuszaságokat közvetítő és keltő, de egységes felületének a bevágások, a bemarások által megbontott, roncsoltság-érzetet sugárzó festői kompozíciója az alakot mintegy körülölelő, a redőkkel, ráncokkal, gyűrődésekkel puhán és méltóságteljesen aláhulló csíkos drapéria szerves képtáblához kapcsolása által válik teljessé.

A felületes szemlélő is meggyőződhet arról, hogy a két mű-alkotó elemet az alkotói szándék az összetevők ellentéteire alapozva formailag egymástól elválaszthatatlanná avatja, de a leleményes kompozicionális összehangolás mellett fontosabbak a tartalmi vonatkozások, a szimbolizációs metódusok: a drapéria ugyanis egy valóságos, az Istennek tetszővé alakított talesz, a mélységesen mély szakrális hagyomány által éltetett imakendő. A fehér juhgyapotból kellő nagyságúvá - 3 rőf, azaz 4 és 1 arasz hosszúvá, 1 rőf, azaz 3 arasz szélességűvé - szőtt, négy sarkával a világ négy sarkát jelképező, a hosszú, lelógó szemlélőrojtok szál- és csomószámával meghatározott számmisztika (613) által a Tórára hivatkozó imakendő az Istennel teremtett kapcsolatot testesíti meg.

A két alkotóelemből szervezett mű lényegi jellemzője az anyagi-formai ellentétekből való felépítettség: a síkszerű bábu-kép és a plasztikus kendő, a festett kemény fa és a szőtt, puha textil, a képtábla művisége és az imakendő eredendő valóságossága mint egymással szemben álló, ellentétes jellegek, eltérő minőségek vannak jelen a mű tárgyi valóságában és szellemiségében. A szabálytalanságok, a zaklatottságok, a kuszaságok szabad alkotói szándékok által vezérelt bábu-alakja az imakendő fenséges szabályszerűségével, szakralitásokkal áthatott szellemével konfrontálódik. Az ellentétek eme feszültségekkel telített jelenésében azonban mintegy varázsütésre kompakt tartalmi egység, egyensúly jön létre: Magén István alkotása ugyanis nem áldozat-reflexió, hanem az áldozat-mű maga, amely nem utalások, jelzések, jelölések, szimbolizációs áttételek révén válik valamivé, hanem lényegileg és eredendően az, ami.