Bikácsi Daniella: Vízoszlopok

Semmi nem a megbánással kezdődik. Nem kezdődhet, hiszen, amit már megbánunk az meg kellett, hogy előzze. A bűn eredendő. De a bűnbeeséssel egyben a bűntudat és a bűnbánat is az. Az engesztelés és az áldozat egy tőről fakad a bűnnel. Sőt a bűn vállalása maga is áldozatot jelent. A teremtőtől és a teremtménytől egyaránt.

A művészi alkotás a teremtés imitációja, egyfajta rituális folyamat. A művész számára a kép éppen olyan valóságos, mint a természet erői. Nem azért fontos, mert jól esik nézni, hanem mert használni lehet, titokzatos erők laknak benne. A kép tehát a varázslás eszköze, a kép készítésének folyamata pedig azonosul a teremtéssel. Bikácsi Daniela, amikor képet fest, akárcsak jelenlegi művén is, újrateremti a rendelkezésére álló anyagot. Festményén a közvetítő eszközzé váló, szökőkútszerűen feltörő vízsugarak oszloptörzsek kannelúráivá állnak össze, s az így megjelenő öt vízoszlop valódi építészeti tagolóelemre emlékeztet. A háttérben látható mindhárom vízköteg (kisebb-nagyobb mértékben) az első kettő takarásában áll, ezzel érzékeltetve a kép végtelenbe húzó perspektíváját, amit a sötét tónusú háttér tovább fokoz. Az előtérben lévő két víznyaláb tetejét a kép fölső széle levágja, így a szinte fekete háttér által keltett végtelen érzet mellett ez is tovább tágítja a kép terét. Bikácsi Daniela rovátkaszerű elemekből kibontott faktúrái, finoman megmunkált, mívesen kidolgozott felületei különös kontrasztot képeznek a kép által sugallt nagyléptékű térhatással. Ez az apró elemekből való építkezés Bikácsi Daniela megszokott munkamódszere, de jelenleg szimbolikus jelentéssel is bír: a kicsiny részletekből álló egészre, a mikroorganizmusokból felépülő monumentális (vagy annak ható) jelenségekre is utal.

A víz tisztító ereje és a megtisztulással való azonosítása közismert, mind a nyugati, mind a keleti kultúrákban egyaránt. Egyiptomban a Nílus, Indiában a Gangesz szentként tisztelt folyók, amelyeket ősidők óta az élet és a termékenység mellett szintén a megtisztulással is összefüggésbe hoznak. Az Ószövetségben például az özönvíz története, míg az Újszövetségben maga a keresztelés kapcsolódik többek között a víz tisztító hatásához. Azonban az itt forrásként felbuzgó vízoszlopok, inkább a víz éltető erejével, s Mózes II. könyvének két történetével mutatnak szorosabb összefüggést. Mindkét esetben az Úr a szomjúság általi pusztulástól mentette meg Mózes népét. Az egyik a keserű víz megédesítésének (Mózes II. 15., 22-27.), a másik pedig a sziklából fakasztott forrásnak a példázata (Mózes II. 17., 1-7.). Ilyen értelemben a víz nem a bűntől való megszabadítással, hanem a szenvedéstől való megmenekítéssel, a megbocsátással, a könyörületességgel kapcsolódik össze Bikácsi Daniela művén is. Valószínűleg az sem véletlen, hogy éppen öt vízoszlop jelenik meg, ezzel az öt világvallást, azok ökumenikus összetartozását szimbolizálva.

Ugyanakkor Bikácsi Daniela festményén az egyébként áttetsző anyag tömbszerű, áthatolhatatlan tömegként jelenik meg, mintha a vízsugarakból összeálló kötegek valóban oszlopok vagy pillérek lennének. Ez egyrészt egy organikus, folyékony anyag összekapcsolását eredményezi az ember alkotta szilárd tartóelemek konstrukciójával. Másrészt túlmutat az oszlop elsődleges meghatározásán, amely csupán formailag jelent vertikális tagolóelemet. Tartalmi jelentésrétegeit, gazdag szimbolikáját tekintve azonban a hétköznapitól egészen a szakrális szférákig eljuthatunk általa. Az oszlop az erények közül Fortitudo (bátorság) szimbóluma. A keresztény ikonográfiában pedig sok esetben a szenvedést, a kínt és az önfeláldozást jelképezi. Példaként említhetők Szent Sebestyén oszlophoz kötözött alakjának ábrázolásai, vagy konkrétan Piero della Francesca allegorikus festménye, a Krisztus ostorozása (1468-72). Így az éltető víz előtörése és a mártírium metaforájaként értelmezett oszlop együttes alkalmazása által Bikácsi Daniela alkotása egyszerre szól az áldozatról és az engesztelésről, a megbocsátásról, a végtelenről és a semmiről, valamint életről és halálról. A alkotó-teremtő egyetlen képbe sűrített mindent, amiről művészet-teremtmény csak szólhat.