G. Heller Zsuzsa: Emlék töredékek

G. Heller Zsuzsa keramikusművész Emlék töredékek című, 2004-ben készített alkotása falra függeszthető, három darabból álló mázazott pirogránit dombormű. A triptichon-forma - amely eredetileg egy középső merev táblából és a hozzá kapcsolódó, két oldalsó, behajtható szárnyból álló képegyüttes - a középkori templomok oltárképeként kialakult műtípus, amely később, eredeti funkciójától elszakadva, de a hármaskép-tagolás szisztémáját megtartva a világi festészetben is megjelent. G. Heller Zsuzsa a XX. század utolsó harmadában autonómmá vált iparművészeti ágazat, a kerámiaművészet alkotójaként kerámiaplasztikákat és falra applikált kerámiareliefeket - téri és fali objekteket - alkot. Az Emlék töredékek című dombormű a plasztikai és a színhatásokat egyesítő, a gondolati tartalmakat és a dekoratív kifejezéseket szintetizáló, a művész korábbi alkotóperiódusokban kifejtett törekvéseivel összhangban álló, a tradicionális triptichon-műformát mintegy emlékszerűen megidéző kompozícióként valósult meg.

Az Emlék töredékek című műegyüttes három szabálytalan, egy középső fekvő, és az azt közrefogó két álló téglalap alakú táblából felépülő alkotás. A három táblán az alapsíkból alig-alig kiemelkedő, vízszintesen futó sorokba rendezett, geometrikus jellegű motívumok jelennek meg: a középső fekvő táblán trapézszerű alakzatokból, míg a két oldalsón felül íves lezáródású négyzetes formák futásából, sorakozásából szerveződik az ismétlődésekre hangolt mustra, amelynek rendjét néhol az alapsík és a kiemelkedő motívumok fölött átsuhanó, szárnyaló-sodródó, szabálytalan domborműforma bontja meg. A domborműegyüttes plasztikai elemei mellett hangsúlyos műalkotó tényező a máz által életre keltett kolorit: a vas-rozsdafoltokkal mélyített barnák és vörösek hangsúlyos jelenlétét zöldes-kékes, kékes-szürke és türkiz árnyalatok foltjai törik meg.

A hármas tagolással, az áttekinthető rendbe szervezett motívumok kompozíciójával az alkotás alapvetően kiegyensúlyozottságot áraszt, nyugalmat sugall. A trapézszerű és az íves lezáródású, egymás mellett ismétlődő, egymás fölött, illetve egymás alatt futó motívumokat vizsgálva konkrét valóságelemek és elvont jelenségek idéződhetnek fel a szemlélő emlékezetében: ablakok és ajtók, esetleg törvénytáblák emlékképei merülhetnek fel, de ezek az elemek geometrikus jelzésekként is értelmezhetők. A horizontális hangsúlyok által uralt alkotás színhasználatban kibontakoztatott festői szépségeit, felületeinek részletgazdagságát lágyan ellenpontozza a plasztikai formák egyöntetűsége és már-már monoton, ritmikus ismétlődése, amelyet csak mintegy megborzol a tiszta formarendet megbontó és a sima felületet megsértő, pontosan meghatározhatatlan forma-szárnyalás, forma-átsuhanás nyomhagyása. Az alkotói koncepció által vezérelt plasztikai és festői eszközök finoman összehangolt alkalmazása révén egy higgadt rendszer felépülésének, és e rendszer finom megbomlásának lehet tanúja a befogadó. A tompaságokba vesző alapsíkon sorakozó élesen körvonalazott motívumokkal a művész jelképesen ajtókat nyit, ablakokat tár a múltra: visszatekint, emlékezik, összevet, szembesít - és észrevétlenül összemosva az idősíkokat - a jelenbe emeli megtépázott, kusza leletét, s ezzel egyszersmind kinyilvánítja, hogy semmi lényegi nem változott és nem változik: a bibliai idők a mi időnk, s a mi időnk bibliai idő. Az időrétegek ilyetén eggyéolvasztása mellett a másik sejtelmességeket és bizonytalanságokat élesztő tényező a terek megfoghatatlanná tétele: nem tudható, hogy kívülről szemlélt, külső alakzatok jelennek meg a mű befogadója előtt, vagy a belső világ kivetítéseként alakuló, emlékeztető formák sorakoznak fel. Mert a szimbolikus tartalmakkal, mély jelentésekkel oly gazdagon terhelt ajtó- és ablak-forma - mint elválasztó elem - csak önmagában megidézett, környezetétől megfosztottan felmutatott: csak ez a határ megragadott, míg a kívül vagy a belül szférája egymástól nem elválasztott, nem megjelölt. A kérdés tehát az, hogy van-e egyáltalán tér, van-e még terünk - vagy a kitárt ajtók és ablakok szárnyai az időtlenné tágult időben csupán a meditáció légüres terébe, a semmibe csapódnak ki?