Pári Mirella, Szegő András
Azon számos magyar zeneművész közül, aki századunk húszas-harmincas éveiben hagyta el szülőföldjét, minden bizonnyal Rózsa Miklós vívta ki magának a legnagyobb elismerést szerte az egész világon.
Rózsa Miklós Budapesten született. 1907. április 18-án. Édesanyja még Liszt Ferenctől tanult zongorázni, ő maga ötéves korától kezdve hegedülni tanult, nyolc éves korában már nyilvánosan szerepelt és komponált.
Tanulmányainak befejezése után a Palócföldön járt népdalgyűjtő úton. Erről később így nyilatkozott: „Sosem voltam módszeres népdalgyűjtő, mint Kodály, vagy Bartók. Csak a zene érdekelt, amelyet nagyon kifejezőnek és lenyűgözően ritmikusnak találtam. Néha együtt hegedültem a cigányokkal, sőt szórakozásból egyszer velük együtt adtam szerenádot egy falusi lánynak…” Később Lipcsébe költözött, 1925-29 között ott tanult tovább Grabnernél és Kroyernél, sőt az ottani Műszaki Egyetemen mérnöki diplomát is szerzett. 1929-ben ott jelentek meg első művei.
1931-ben egy párizsi hangversenyét követően le is telepedett a francia fővárosban, ahol előbb mozivetítések szüneteiben hallható dalokhoz szerzett zenét, később szignált komponált a Pathé cég híradójához. Arthur Honeggerrel kötött barátsága hozta végül közelebb a filmes szakmához. 1935-ben, már Londonban kapta az első felkérést: a "Hungaria" című baletthez kellett zenét szereznie. A két évig töretlen sikerrel futó balett felkeltette a szintén magyar származású producer, Korda Sándor érdeklődését a zeneszerző iránt, és azonnal szerződtette is saját, London Films Production nevű cégéhez. 1937-ben a Marlene Dietrich szereplésével készített, „A páncél nélküli lovag” című filmhez komponálta első filmzenéjét, s olyan meglepő sikert hozott számára, hogy Korda a későbbi „A bagdadi tolvaj” című filmjéhez is mindenképpen őt akarta alkalmazni.
A második világháború kitörése után, 1940-ben Amerikába utazott. A kontinens olyan hatással volt Rózsára, hogy a tervezett pár hónap helyett aztán élete végéig ott maradt. Ekkor ismerkedett meg Margaret Finlasonnal, Gracie Fields korábbi titkárnőjével, akivel 1943-ban házasságot kötött, s akitől két gyermeke született: 1945-ben lányuk, Juliet, majd egy évre rá fiuk, Nicholas. Ekkorra már Hollywood ünnepelt zeneszerzőjévé vált, s számos jelölés után az 1945-ös, Alfred Hitchcock rendezte "Spellbound" ("Bűvölet") 1946-ban az első Oscar-díjat is meghozta számára. 1948-ban az A Double Life a második Oscart jelentette Rózsának.
1959-ben megalkotta minden idők egyik legmonumentálisabb kalandzenéjét, a "Ben Hur"-t, amelyet méltó módon, 1960-ban Oscar-díjjal is elismerték, valamint azonnal a halhatatlan zeneszerzők társaságába emelte őt. Összesen 13 jelölésből ez volt a harmadik Oscarja! Ezen kívül pályafutása során beseperte a londoni filmkritikusok díját 1989-ben, 1962-ben egy Laurel-díjat az El Cid zenéjéért, 1961-ben egy Grammy-jelölést, két Golden Globe-jelölést (1953 és 62), egy Cesar-díjat Franciaországban 1978-ban, továbbá két alkalommal az amerikai Sci-Fi Filmakadémia zenei díját.
Nem hagyható figyelmen kívül, hogy az őt ismertté tevő filmzenéken kívül komoly szimfónikus zenei műveket is komponált (Vonósnégyes op.22, Hegedűverseny op. 24, Zongoraverseny op.31, stb.) és zeneszerzést tanított a Los Angeles-i Southern California Egyetemen.
Sebestyén János által készített Rózsa-interjúkból készült el a Zeneműkiadó által 1980-ban, Budapesten kiadott, sok érdekes fotóval illusztrált Életem történeteiből c. kötet.
Az utolsó filmzenéi mellett 1982-ben kiadta saját önéletrajzát "Double Life" címmel, de még ugyanezen évben egészségi állapotának súlyos legyengülése tulajdonképpen véget vetett filmzeneszerzői karrierjének. A nyilvánosságtól visszavonultan élt, s alkotott, ám 1988-ban már látása annyira megromlott, hogy a kottaírást is kénytelen volt feladni. Fantasztikus életművét hátrahagyva, 1995. július 27-én hunyt el.
