2008. március

A Teréz Körúton a mai Játékszín épületében 1912-től kezdve több kabaré is működött: A Ferenczy Kabaré, a Pesti Kabaré, az Érdekes Kabaré és az Intim Kabaré. Utóbbi bizonyult a legéletrevalóbbnak, hat évig talpon maradt az I. világháborút követő években.

	A Terézkörúti színpad egy régi plakátja

Megteremtette a helyiség jó hírnevét: 1923. december 1-jén a Roboz Aladár vezette részvénytársaság égisze alatt megnyílhatott a Terézkörúti Színpad, a kor egyik legjelentősebb kabaréja.

Az igazgató Salamon Béla, a művészeti vezető… igen, Nagy Endre, aki ekkor tért vissza ismét a kabaré világába. Roboz Aladár nem volt ismeretlen színházi körökben. 1918-ban ő hozta létre a Margitszigeti Színpadot a Víztorony tövében. (Persze azóta már lebontották és újraépítették, de az ötlet az övé volt.) 1920-ban filmgyárigazgató volt, a bécsi filmes kapcsolatai révén biztosította a kabaré anyagi hátterét.

Salamon Béla a Sörkabaréban és a Royal Orfeumban kezdte kabarés pályafutását, de igazából az Apollo Kabaréban tűnt föl Szőke Szakáll Vonósnégyes című bohózatában. Salamonnak köszönhetünk több, ma is ismert, szállóigévé vált sort, miatta lett feledhetetlen például a „Lepsénynél még megvolt!” című felkiáltás egy Nóti Károly jelenetből, és a „Ha én egyszer kinyitom a számat…!” kezdetű mondás, Békeffi László és Kellér Dezső Pomócsi marad című jelenetéből. Igazgatóvá válására így emlékszik vissza a Délibáb című színházi hetilap egy 1928-as számában: „Direktorságom egyébként nagyon könnyen ment. Egy szép napon összetalálkoztam Roboz Aladár úrral a Projektographnál. Roboz úr így szólított meg: Salamon úr, magával kedvem volna kabarét csinálni, maga olyan becsületesnek ’látszik...’. Mit tesz Isten. Úgy látszik, tényleg nagyon becsületesnek látszhattam, mert ez után a nyilatkozat után 24 órával már zsebemben volt a szerződés, mely szerint Salamon-Kabaré néven fog megnyílni az akkor Intim Kabaré. A Salamon-kabaré azonban mégis Terézkörúti Színpad néven indult meg - hála Istennek -, tudniillik ez a címváltozás jelentette azt, hogy Nagy Endre urat sikerült megnyernünk a magunk számára, 1923-ban.”

Nagy Endre urat ugyan megnyerték, de nem sejtették, hogy ez micsoda belső konfliktusokat okoz majd! Emlékezzünk csak vissza! Nagy Endre pályafutása úgy indult, hogy Kondor Ernő irodalmi kabarét óhajtott. Nagy Endre konferanszai irodalmiak, elmések, szellemesek, és főként kifinomultak voltak. Ezzel szemben Salamon Béla „biztosra ment”: vérbeli komikus volt, azonnal nevettetni akart, a poénnak abban a pillanatban ütnie kellett, ahogy kimondta. Tökélyre fejlesztette az ügyefogyott kisember figuráját, mindent kiaknázott belőle. És Nagy Endrének be kellett látnia, a finomság ideje leáldozott, a harsány röhögés jobban a közönség ízlése és akarata szerint való lett. Ezzel együtt hat évig dolgoztak közösen, de 1929-ben Nagy Endre távozott mint művészeti vezető. Konferansziéként egy ideig még működött, de aztán végleg elbúcsúzott a színpadtól, hivatásszerűen folytatta az írást, amit a kabaré kedvéért 1907-ben abbahagyott. Konferanszait nem engedte nyomtatásba, csak legendák keringenek róluk.

A színház új főrendezője Herczeg Jenő lett, akinek a neve összeforrt a mindent félreértő Hacsekéval. 1932-ben őt váltotta Vaszary János, a konferanszié Vadnai László (a Hacsek és Sajó jelenetek szerzője), majd Kellér Dezső, végül Békeffi László lett. 1923 és 1938 között rengeteg színész lépett föl a Terézkörúti Kabaré deszkáin, többek között Salamon Béla, Komlós Vilmos, Pethes Sándor, Bilicsi Tivadar, Makláry Zoltán, Herczeg Jenő és Kabos Gyula. Vendégként megfordult Medgyaszai Vilma, Komlós Vilma, Gózon Gyula, Peti Sándor és Boross Géza is.

Rick Zsófi