2010. február 7. / Mazsike
A magyarmicve.hu internetes oldal a zsidóságban ősi hagyománynak számító úgynevezett micvét (parancsolatot) nem éppen ősi módszerrel igyekszik teljesíteni. A kezdeményezés az internet segítségével gyűjt és ad. Olti Ferencet kérdeztük miként is megy ez.
Miért és mire kell az adomány?
A zsidók már az ókorban megtanulták, hogy közösséget hogyan lehet szervezni és fenntartani. A segítség és a jótékonykodás íratlan szabály volt és mai napig az a zsidó közösségekben. Magyarországon is, még a vallástalan zsidó családokban is általános volt a jótékonykodás. Erre szükség is volt, mert a többi felekezettől eltérően a zsidó közösségek semmiféle „állami" támogatásban nem részesültek.
A Holokauszt a magyar zsidóság majd kilencven százalékát elpusztította, a felszabadulás utáni politikai rendszer pedig inkább a civil kezdeményezések elnyomásában, mint támogatásában jeleskedett. Ezért aztán az általános adakozás régi tradíciója mára kiveszett. De a szegénység újratermelődött, a vagyoni különbségek megmaradtak újraalakultak. Téved, aki azt hiszi, hogy a zsidó származásúak körében nincs mély szegénység, nincsenek alultáplált, szegény gyerekek, nem hiányzik a tanuláshoz szükséges minimum. Meggyőződésünk, hogy a segítés nem csak állami, hanem közösségi feladat is.
Elődeink nem csak az elesettek, a szegények támogatásában jeleskedtek, hanem jelentős részt vállaltak oktatási, kulturális, tudományos, sport- és művészeti projektek támogatásában is. Közösségünk sokat tehet a magyar társadalom civil jellegének erősítésében azzal, ha megmutatja e területeken is önszerveződő képességét. Ezért a támogatásra érdemes, nem szociális célú projektek számára pénzt igénylőknek is helyt adunk oldalunkon, mint ahogyan azoknak a kezdeményezéseknek is, amelyek a zsidóság értékeinek megismertetését, az antiszemitizmus terjedésének megakadályozását célozzák.
Miért időszerű az adakozás?
A www.magyarmicve.hu -t magyar magánemberek hozták létre, hogy felélesszék az adományozás tradícióját. A háború után a külföldi zsidó szervezetek sokáig segítették a nélkülöző zsidókat. Mára azonban ugyanezek a szervezetek megerősödött, jobb módú magyar polgárokat látnak az országban és a gazdasági válság miatt szűkülő támogatási lehetőségeiket olyan országokba csoportosítják át, ahol ez a gazdagodási folyamat még nem zajlott le. Mástól tehát nem várhatjuk tovább a segítséget, közösségi feladatainkat magunknak kell ellátni.
Hogyan és mennyi pénz jut el a kérelmezőhöz?
A honlapot úgy építettük fel, hogy közvetlenül összekössük a támogatást kérőt a támogatást adóval. A támogatást adó maga választ a támogatást kérő személyek, szervezetek, projektek között és az általa felajánlott összeg teljes egészében a támogatást kérőhöz kerül. Az oldal technikai, adminisztratív működtetési és szervezési költségeit a létrehozó biztosítja. Az adományozó és a kérelmező is az oldalon folyamatosan nyomon tudja követni annak az ügynek az állapotát, amelyben érdekelt.
Miként ellenőrzik a kérelmeket?
A támogatási kérelmeket mielőtt azok a kérelmezői oldalon megjelennek, egy három fős kuratórium véleményezi, szűri. A kuratórium tagjai személyes presztízsükkel igyekeznek biztosítékot adni a potenciális támogatóknak, hogy az oldalon megjelenő támogatási kérelmek valósak és támogatásra érdemesek. A létrehozó felkérésére a Scheiber Sándor Kulturális Alapítvány a támogatók igénye esetén adminisztratív segítséget nyújt adó-visszaigénylés intézésében, amennyiben a támogatást kérő ezt nem tudja biztosítani. A szociális munkában évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező MAZS Alapítvány - szintén felkérésre - segít a szociális támogatások szakmai értékelésében.
Biztosítanak esetleges anonimitást ?
A szociális célú igénylések esetén lehetőséget adunk arra, hogy az igénylőnek ne kelljen nyilvánosság elé tárnia valódi személyes adatait, ilyenkor ezt jelezzük és un. alias névvel szerepeltetjük a kérelmezőt az oldalon. Ha azonban támogatáshoz jut, az adományozó minden esetben lehetőséget kap arra, hogy a valós személyt megismerhesse.
Támogatóink, ha akarják felfedik kilétüket a támogatott előtt, ha akarják mindenki számára nyilvánossá teszik, hogy kinek köszönhető a segítség, de ha azt kérik, akkor anonimek maradhatnak.
Azt szeretnénk, ha az adakozás természetes és rendszeres lenne. Mindenki adjon annyit, amennyit lehetőségei megengednek, minden forint számít, minden forintot köszönettel veszünk.














