RETIKÜL – Női irodalmi „turkáló”
2010. március 17. szerda, 19:00 óra
„Kisszínházi” estek ismert és kevésbé ismert írónők regényeiből. Nem csak hölgyeknek, élőzenével és gasztronómiával
című regényéből mesélünk.
„Egyszer csak hallom, hogy szólítanak: "Rothné!" Először nem értettem meg, hogy engem hívnak, pedig ez volt a vezetéknevem, a második férjem után. Az első Grün volt. Az én kedvenc színem a fehér, remélem, hogy egy nap találok végre egy férfit, akit Weissnek hívnak.”
Bruck Edit (Tiszakarád, 1932 - )
Író, újságíró, műfordító. Auschwitzba deportálták, majd szabadulása után 1948-ig Budapesten lakott. Azután Izraelben telepedett le, 1952-ben Olaszországba költözött. A Ki téged így szeret című műve az olasz könyvpiacon szenzációként hatott, úgy emlegették, mint az életben maradt Anna Frank naplóját. Jelenleg Milánóban él. Újságíróként dolgozik. Verset, regényt, elbeszélést, színművet ír, magyar verseket, színműveket fordít olaszra.
Az estet előadja és összeállította:
Takáts Andrea színésznő
Közreműködnek:
Kardos Dániel gitár
Fűszeres Eszter gasztronómia













